February 2012
13 posts
1 tag
Az utóbbi napokban kissé belesüppedtem a napközben netezek, olvasok, tanulok, este filmet nézek rutinba, de holnap megyek vissza Kolozsvárra, csütörtökön vizsga, s aztán kezdődhet az új félév. Már nagyon várom. Bármennyire is jó a semmittevés, illetve a kicsit lazább program, hiányzik az egyetem.
Feb 21st
2 notes
2 tags
Feb 21st
1 note
3 tags
Feb 19th
1 note
1 tag
A keresztlányom (az anyukája elmondása szerint) ma egész nap morcos volt, mert megtudta, hogy itthon vagyok, és várta, hogy meglátogassam. Azt mondta, addig el nem mozdul az ablakból, amíg meg nem érkezem. Mentem is, amint tudtam, aztán persze babáztunk, rajzoltunk, mesét olvastam neki, szokásos tevékenységeink. Amikor indultam volna haza (és az már egészen későn volt, mert hát a festészet...
Feb 15th
3 notes
1 tag
Feb 14th
1 tag
Tegnapról (02.12)
Írtam egy szép hosszú bejegyzést. Eltűnt. Elfogyott a türelmem, úgyhogy ez most inkább csak ilyen rövid tartalom. 1. Lejárt az utolsó vizsgám. Már ami a szessziót illeti. De most egy hétig legalább kicsit nyugodtabb lesz minden. Arról, hogy a szesszió rosszabb, mint az érettségi… Ez talán igaz is, meg nem is. Igaz, mert három hét stressz egy helyett, és ha olyan egyetemre jársz, mint én,...
Feb 13th
4 notes
nagy, kicsi, még kisebb →
Vó.
Feb 10th
30 notes
Random
már nem bírom meginni a teát tej nélkül, ezért ma félig romlott tejet ittam utálom a Lili nevet, mert mindig ez jut eszembe róla napok óta készülök kinyomtattatni valamit, de a vizsgák miatt mindig kimegy a fejemből elegem van a szomszédainkból. engem nem zavarna, csak tessék halkabbra fogni, nekem tanulni kell apropó. a vizsgákból is elegem van, s a mai nap után eltartanak még egy darabig ...
Feb 7th
2 notes
1 tag
Időnként eszembe jut, hogy hoppá, kell irodalomtörit tanuljak, aztán rájövök, hogy ja nem, az már lejárt. Nem mintha nem lenne elég bajom anélkül is, de úgy látszik, traumákkal maradtam. (Meg a jegyem kb a tanárnő humorérzékétől függ, szóval soha nem lehet tudni, de az már más történet.)
Feb 6th
2 notes
2 tags
Feb 6th
3 notes
Feb 5th
12 notes
Feb 1st
2 tags
Feb 1st
January 2012
44 posts
2 tags
Szesszió
(Olvasom a kódexeket. Volt valami Vratislava-val) Á: Az nem Bratislava? Csak félreolvasták a ciril betűket. (Ugyancsak kódexeknél) Én: Na, hol volt az a szoror? Á: A klastromban. Én: Ó na…ezeket a kódexeket hogy különböztessem meg egymástól? Á: A címük alapján. Én: Na. A képes krónikában vannak képek. Á: Na. Így már nem képtelenség. Á: Most mit csináljak?         A: feküdjek le        2:...
Jan 31st
Mozgatható panorámakép a Lánchíd tetejéről.  →
Jé, Budapest.
Jan 31st
32 notes
1 tag
Jan 31st
40 notes
1 tag
Jan 29th
3 notes
3 tags
Jan 28th
1 note
1 tag
Á. mérgelődik az algebra miatt, én meg el vagyok a Лексикология-val, de legalább van cseresznyés-mazsolás-pudingos sütink…
Jan 28th
1 note
12 tags
Jan 27th
19 notes
2 tags
Jan 27th
1 tag
Jan 26th
465 notes
1 tag
Példa az együgyű apácáról, aki a kecskét nem...
Treverensiomban raktak vala egy kalastromot, kiben lakoznak vala szent apácák. Ez apácák közett ilyen régi szokás vala, hogy ők senkit be nem vesznek apácaságra, hanem ha csak hét esztendős volt, avagy kevéssé kevesebb. Ezt kedég teszik azért az szororok: az ártatlanságnak, együgyűségnek megtartására. Vala kelég egy szoror ugyanazon klastromba, mely szoror idővel nem vala ifjú, de ez velági...
Jan 26th
3 tags
Jan 25th
2 tags
Jan 24th
3,239 notes
3 tags
Jan 24th
Jan 24th
19 notes
Jan 22nd
1 tag
Jan 22nd
1 tag
Jan 22nd
41 notes
3 tags
WatchWatch
Ezt nyitott ablakkal, utcai zajokkal esik legjobban hallgatni.
Jan 21st
2 notes
2 tags
Jan 20th
1 tag
Blá
Az éjjel azt álmodtam, hogy fél évre kimentem Magyarországra, s kisgyerekeknek tanítottam oroszt. Azt hiszem, a tegnapi nap eléggé lerombolta az önbizalmamat, s a tudatalattim azt a következtetést vonta le, hogy a hat évesek szintjén vagyok. No, hát a hírem az, hogy figyelembe véve az oroszt idegen nyelvként tanuló kisiskolások számát, éhen fogok halni, ha ebből kell megéljek. Szóval, kedves...
Jan 20th
Jan 20th
47 notes
1 tag
Jan 20th
42 notes
J. a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeit olvasta, amíg itt volt (azt kaptam a bookline-tól), és csak jókat mondott róla. Ma meg találtam egy interjút a szerzővel, és ezekhez a képekhez is volt szerencsém: Ne tessék kísérteni, tanulnom kell!
Jan 17th
1 tag
Sherlock-nap
A második résszel el voltam maradva, de ma megnéztem a buszon Kolozsvár fele. Ez most azért volt különösen érdekes, mert olvastam a regényt, s akkor izgalmas volt megfigyelni, hogy hogyan visznek át egyes dolgokat a modern környezetbe. És meg kell hogy mondjam, zseniálisak. Tényleg. Szeretném az összes Sherlock-regényt és elbeszélést elolvasni. Minden részt újra fogok majd nézni. De jó lesz. A...
Jan 16th
Azt hiszem, a szesszióban angol tea+tej kombinációval fogok élni. Hála legyen N.-nek.
Jan 15th
1 tag
Jan 14th
1 tag
Jan 13th
Úgy volt, hogy lefekszem, aztán találtam egy fél órás interjút Johnny Depp-el és Tim Burton-el. Azt a párost nem lehet megunni. Onnan eljutottam egy Blue Valentine-os interjúig, ahol arról az időszakról (is) beszéltek, amikor Michelle és Ryan együtt laktak, hogy szokják egymást, legyenek közös élményeik, emlékeik, vitatkozzanak meg hasonlók, és rájöttem, hogy újra kell nézzem a filmet. Felvettem a...
Jan 12th
Bookline
Már kezdtem azt hinni, hogy hülyének néznek, amiért szóltam nekik, hogy küldtek egy könyvet pluszba, de ma válaszoltak. Megköszönték, hogy írtam nekik, megkérdezték, melyik könyvről van szó, aztán azt írták, fogadjam el ajándékba. Jéj. Ingyen könyv, s még a lelkiismeretem is tiszta.
Jan 12th
1 tag
“Mondhatom például, hogy Hülye vagy, ám nincs Megsértelek performatívum.” Az ember csak olvas, és olvas, és minden unalmas, s akkor hirtelen felbukkan egy ilyen mondat.
Jan 11th
3 tags
Jan 10th
106 notes
She talked of cutting her hair off Of burning all her journals She promised to commit a dozen drastic Acts before the sun set But he knew she wasn’t serious, she Was merely lonely and desperately bored.
Jan 9th
165 notes
2 tags
Jan 7th
3 tags
The Book of Antecedents
PLAGIARISM Cain killed his brother for plagiarizing one of his favorite little poems, which went like this: Willows whiten, aspens quiver, Little breezes dusk and shiver Through the wave that runs for ever By the island in the river. Unable to thwart the fury of a poet scorned, unable to continue writing as long as he knew that the pirates pens-sans would reap the booty of his industry, unable...
Jan 6th
4 notes
4 tags
Jan 6th
5,509 notes
4 tags
Jan 5th
73 notes
2 tags
2012
The Perks of Being a Wallflower The Hobbit: An Unexpected Journey The Dark Knight Rises Ice Age: Continental Drift The Raven Brave The Amazing Spider-Man The Great Gatsby Anna Karenina Dark Shadows Les Misérables Ma jöttem rá, mi minden vár ránk idén. Plusz a múlt év végi filmek, melyek még nem voltak elérhetőek. Mint: The Girl with the Dragon Tattoo War Horse Moneyball Hugo The...
Jan 5th
3 notes